Konzorciumi partner

Nők a XVIII. Kerületért – NATIK Alapítvány

A Nők a XVIII. Kerületért – NATIK Alapítvány létrehozásának igénye XVIII. kerületi nőkben fogalmazódott meg 2002 januárjában. Az ötlettel a kerület polgármestere is egyetértett, aki egyedüli férfiként, magánemberként csatlakozott a kezdeményezéshez és a szervezet egyik alapító tagja lett. A hivatalos bejegyzés még abban az évben megtörtént – közhasznú szervezet minősítéssel.

A kuratórium tagjai az Alapító okiratban is megfogalmazottan kiemelt jelentőségű feladatnak tekintik a következőket

  • a kerületben élő, dolgozó, vagy más okból kötődő nők közérzetének javítását;
  • a kerülethez kötődő nők fizikális, mentális, materiális és egyéb problémáinak megoldását;
  • a bármely szempontból hátrányos helyzetben lévők esélyegyenlőségének biztosítását;
  • a fiatalok pályakezdésének, otthonteremtésének, közéletbe való bevonásának elősegítését;
  • valamint egy egészséges lokálpatriotizmus megteremtését, közösségi élet létrehozását.

Fentiekben meghatározott célokat az Alapítvány ismeretterjesztő előadások, rendezvények, képzések szervezésével és lebonyolításával, más személyek, szervezetek tevékenységének, programjainak támogatásával kívánja elérni.

A megalakulás óta eltelt időszakban az alapítvány meglehetősen szerteágazó, sokrétű munkát végzett. Oktatási, kulturális, egészségmegőrző, környezetvédő, karitatív, foglalkoztatást elősegítő tevékenysége révén ismertté és- lehet mondani- elismertté vált a kerület határain túl is.

Az elmúlt évek projektjei és rendezvényei nem törekedvén a teljességre

  • Első bálozók bálja;
  • Hangversenysorozat Díszpolgáraink részére;
  • Szupernagyi-unoka és helytörténeti vetélkedő;
  • Fi-Fi Fitt fiatalokért Fesztivál;
  • Civil piknikek;
  • “Nagyanyáink háztartási eszközei” kiállítás;
  • Európa Uniós pályázatíró tréning.
  • “Időbank” projekt;

Alapítványunk az Egyenlő Esélyt Fejlesztési Partnerség tagjaként az EQUAL Irányító Hatóság értesítése alapján E/24 azonosító számon támogatást nyert az Eséllyel a Munka Világában projektjének megvalósításához. Projektünk célja a hátrányos helyzetű munkavállalók – többek között a 45 év felettiek, nők, megváltozott munkaképességűek, GYED/GYES/GYET-ről a munkaerőpiacra visszatérni szándékozók – munkaerő-piaci reintegrációja mentori és mediátori szolgáltatással az ország 7 régiójában.